Indul a 25. Telekom VOLT Fesztivál

25 évvel ezelőtt 5 zenekarral és 800 vendéggel indult útjára a soproni Telekom VOLT Fesztivál története. Azóta több ezer hazai fellépő mellett százával fordultak meg világsztárok Magyarország egyik legnagyobb és legszerethetőbb fesztiválján, amelyet tavaly Európa legjobbjának választottak. A line-upban idén is világsztárok egész sora vonul fel: a Linkin Parktól Ellie Gouldingig, az Imagine Dragonstól Martin Garrixig. A nyitónapon második alkalommal adják át a Petőfi Zenei Díjakat.

 

A VOLT mára egész Sopront belakta: a vendégszerető városban teraszokon, éttermekben, kávézókban programok, kedvességek várják a fesztiválozókat, de tovább bővül a fesztivál programja is. Idén először a világ számos pontjáról érkező látványos utcaszínházi műsor is várja a VOLTosokat, a zenei programok mellett pedig rengeteg előadás, beszélgetés, játékos vetélkedő részesei lehet a közönség. A városban a VOLT ART művész csoport, vagyis neves kortárs művészek alkotásai láthatóak egy hónapon át. A szervezők a Magyar Turisztikai Ügynökséggel közösen egy köztéri SOPRON feliratot ajándékoznak a városnak, amelyet kortárs művészek a VOLT helyszínén dekorálnak, a “Csillagok Városa” produkció keretében pedig többek között a Linkin Park, az Imagine Dragons és Ellie Goulding székével gazdagodik Sopron.

Az idén hatnapos Telekom VOLT Fesztiválra Európa számos pontjáról 170.000-nél is több vendéget várnak Sopronba június 26-tól.

 

“Az első VOLTot nem lehet egy lapon említeni a maival. Amíg 1993-ban mindössze 800-an voltunk jelen, addig tavaly már 150.000-en és idén még több vendéget várunk. A fesztiválturizmus igazi húzóágazat lett idehaza, mi pedig büszkék vagyunk arra, hogy ennek egyik zászlóshajója lehet a Telekom VOLT Fesztivál. A legnagyobb érdeklődés a Linkin Park első magyarországi koncertjét kíséri, amelyre a napijegyek már elővételben elkeltek, de bérletek még a helyszínen is kaphatók. A VOLT ma már nemcsak a Lővéreket lakta be, de szerte a városban éttermekben, kávézókban, klubokban és teraszokon programok, kedvességek, látványosságok várják a látogatóinkat. De bővül a fesztivál kínálata is: a világ több pontjáról utcaszínházi produkciók érkeznek hozzánk.” – mondta el Lobenwein Norbert, a Telekom VOLT Fesztivál alapító-főszervezője.

“Pár évvel ezelőtt úgy gondoltuk, hogy abból a hangulatból és abból a felfokozott figyelemből, amely a VOLT kapcsán Sopronra irányul, szeretnénk egy darabot konzerválni a városban. Ekkor indítottuk útjára a “Sopron, a Csillagok Városa” projektet, amely keretében évente 5 világsztárt Ef Zámbó István alkotásával, egy-egy közterületi székkel ajándékozunk meg. Idén már harmincnál is több világsztár székét próbálhatják ki és szelfizhetnek ott azok, akik Sopronban járnak – a napokban avatjuk fel az Iron Maiden, a Slayer, Wiz Khalifa és az Axwell Λ Ingrosso páros székeit, de természetesen a Linkin Park, Ellie Goulding, Martin Garrix, az Imagine Dragons és a Pendulum is számíthat idén az ajándékunkra” – tette hozzá Fülöp Zoltán, a VOLT másik alapító-főszervezője.

Photo: László Mudra – Rockstar Photographers – http://www.facebook.com/festivalphotographers

Photo: László Mudra – Rockstar Photographers – http://www.facebook.com/festivalphotographers

Photo: László Mudra – Rockstar Photographers – http://www.facebook.com/festivalphotographers

Photo: László Mudra – Rockstar Photographers – http://www.facebook.com/festivalphotographers